Liszt-fórum licistákkal Európáért

„Európa-Liszt-Doborján" címmel június 8-án rendezi meg a doborjáni (Raiding) Liszt Ferenc Egyesület és a Bécsi Demokráciáért és Emberi Jogokért Fórum a harmadik Liszt-fórumot. Licisták is ott lesznek.

A doborjáni Liszt-Könyvtár (Franz Liszt- Platz 1.) ad helyet a rendezvénynek, aminek célja, hogy a felsőpulyai (Oberpullendorf) Franz Liszt Gimnáziumból, valamint a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnáziumból érkező összesen húsz diák megismerkedhessen az egyesült, erős, demokratikus, jogállami és az emberi jogokat szem előtt tartó Európa eszményével.

Liszt Ferenc szülőháza Doborjánban.
liszt-haus.at
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Európának a felvilágosodástól kezdődő történelmének rövid bemutatása után nemcsak a mai európai államok jogállami helyzetével foglalkozik a fórum, az Európát fenyegető jövőbeli kihívásokkal is, Oroszország Ukrajna elleni háborúját is beleértve. A résztvevő diákok a szellemi műhelymunka során saját elképzeléseiket és ötleteiket is előadják a jövő politikai, társadalmi és jogi "játékszabályai" szerint.

Nem maradhat ki a fórum témái közül a közös európai kulturális örökség sem, amely nagyban meghatározza az itt élők identitását. Ennek egyik központi eleme Liszt Ferenc munkássága, akinek zenéje számos filozófiai és kulturális témakört érintett, mindezt a különféle európai komponálási stílusokkal vegyítve.

Ezért a diákok helyben előadott zenei példákon keresztül nyerhetnek majd betekintést a mester alkotási folyamatainak titkaiba, illetve olyan műveinek keletkezéstörténetébe, mint például a Magyar Rapszódiák.

A június 8-án, 9.30 órakor kezdődő rendezvényt dr. Farkas Ciprián és dr. Markus Landauer soproni és doborjáni polgármesterek nyitják meg. A fórum koordinátora Hannes Tretter professzor, as Bécsi Egyetem Állam- és Igazgatási Jog Intézetének emberi jogi szakértője.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek