Sopronkövesdnél próbált elmenekülni az embercsempész

Nem állt meg a rendőri jelzésnek, továbbhajtott, majd az úttestről lesodródva a szántóföldön állt meg. Az embercsempészt a rendőrök elfogták.

A rendőrök június 2-án 7 óra 30 perckor Sopronkövesd külterületén, az osztrák-magyar határ közelében akartak ellenőrizni egy osztrák rendszámú gépkocsit. A jármű vezetője menekülni próbált, majd az úttestről lesodródva a szántóföldön állt meg. A 27 éves osztrák sofőrt az egyenruhások elfogták, és megállapították, hogy rajta kívül az autó utasterében tizenhét – magukat afgán állampolgároknak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A gépkocsi úttestről való lesodródás során sem személyi, sem anyagi kár nem keletkezett.

Tizenhét menekült volt a kocsiban...
police.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A járőrök a sofőrt elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.

A kocsi utasait – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A magyar férfival szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek