Kedd délelőtt megtalálták annak a két fiatalnak a holttestét, akik szombat este merültek el a Balatonban. Az egyik fiatal holttestét a balatonaligai vízterületen vették észre egy csónakból, nem messze pedig a másik fiatal holttestét is megtalálták a vízi rendőrök – írja a Telex a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, szombaton eltűnt a vízban egy 17 és egy 18 éves bódvalenkei fiú, akik Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre merültek el szombat este.
Egy harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait.
Azóta viszont kiderült, hogy az egyik fiú 18 éves volt, és csak az egyikük bódvalenkei, a másikuk tornanádaskai. Az egyik édesapa az RTL-nek is nyilatkozott még szombaton, azt mondta, nem számít arra, hogy a fiúkat életben találják.
A két fiú eltűnéséről 19 óra 38 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, a rendőrség és a vízirendészet azonnal megkezdte a kutatást szonárral.
A fiatalok elmerülése idején nem volt érvényben viharjelzés. Idegenkezűség nem merült fel, így az ügy kivizsgálása várhatóan közigazgatási hatásági eljárás keretében zajlik majd.
Ők a Balaton idei első áldozatai.