Lemondott Jakab Péter a Jobbik elnöki posztjáról

A továbbiakban a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatja a munkát.

Lemondott elnöki tisztségéről a Jobbik elnöke, Jakab Péter. A hírt közösségi oldalán osztotta meg. Mint írta: „a Jobbik tagsága több mint 70 százalékos többséggel választott meg a párt elnökének május 7-én. Hiába. Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását. Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről. A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok" – írta bejegyzésében Jakab Péter, aki megköszönte az elnökségi tagok támogatását, majd üzent a jobbikosoknak is: „ha szükség lesz rám, szóljatok!” Munkámat a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatom, az elnökségnek további jó munkát kívánok – tette hozzá, idézi az Index .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek