Néhány MOL kútnál a hatósági árnál drágábban adták a dízelt

Azt mondják, véletlen volt, és a kárt megtérítik.

„Apró, adminisztrációs hiba” történt péntek reggel néhány töltőállomáson, ezért számoltak fel a vásárlóknak magasabb árat a hatósági áras dízel üzemanyag esetén – közölte a Mol Zrt. a Telex kérdésére este.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Mint írták, volt olyan Mol-kút, ahol pénteken, hatósági áras tankolásnál 480 forint helyett 510 forintos áron számolták a dízel üzemanyag literjét. A portál egy olvasója arról számolt be, hogy erre a fizetés után, a liter/hatósági ár kiszámolásával döbbent rá, miután pedig a blokkal visszament a kútra, ott azt mondták neki, hogy éjféltől a Mol megemelte a dízel üzemanyag árát, így az már pénteken 509.90 forint/liter, a kormány által megszabott hatósági árral szemben.

Ezt a Telexnek küldött válaszlevelében a vállalat cáfolta, azt írták, hogy megtérítik az ügyfelek kárát. Az érintettek jelentkezését az ügyfélszolgálatukon (ugyfelszolgalat_KUKAC_mol_PONT_hu) várják.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek