A vádirati tényállás szerint a jelenleg 54 éves férfi 2008-ban felvette egy másik férfi személyazonosságát azért, hogy a vele szemben kiszabott nyolc hónap szabadságvesztést elkerülje. Okmányokat készíttetett magának, új nevén megházasodott és gyermeke is született. Sőr, 2019-ben holtnak is nyilvánították.
2017-ben azonban egy garázdaság vétsége miatt megindult bűnügyben tanúként kihallgatták, 2019-ben szabálysértési eljárás indult ellene, majd 2020-ban egy üzletben bántalmazott egy vásárlót, az ezzel kapcsolatos büntető-eljáráseljárásban, illetőleg ugyanebben az évben egy segítségnyújtás elmulasztása miatt indult másik büntető-eljárásban is kihallgatták gyanúsítottként. Minden esetben új személyazonosságát, illetőleg okmányait használta fel.
Az eljárások során felvett adatok nem egyeztek a közhiteles nyilvántartásokban korábban rögzített adatokkal, így a személyazonosságok közötti eltérésre fény derült.
A férfi ellen így megindult eljárásban lefoglalta nála egy működőképes lőfegyvert is és 183 darab hozzá tartozó lőszerrel együtt.
Az ügyészség az elkövetőt lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, két rendbeli büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettével, szabálysértésre vonatkozó hamis vád bűntettével, kilenc rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével, segítségnyújtás elmulasztásának vétségével, könnyű testi sértés vétségével és garázdaság vétségével vádolja. Vele szemben 12 év szabadságvesztés is kiszabható - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatójában.A jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfi valamennyi bűncselekmény vonatkozásában ténybeli beismerő vallomást tett.
