A kamarában igényelhetők a Széchenyi Kártya Program hitelei

A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara adott tájékoztatást arról, milyen konstrukciókban lesz elérhető július elsejétől a Széchenyi Kártya Program.

Hosszas szakmai tárgyalásokat és előkészítési munkákat követően a kormány döntött a kamara egyik sikerterméke, a Széchenyi Kártya Program, megerősítéséről. Ennek értelmében Széchenyi Kártya Program MAX néven, rendkívül kedvező feltételek mellett folytatódik a történet.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az energiaválság okozta megnövekedett többletköltségek finanszírozásának könnyítése, valamint a hatékonyságnövelő és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében két új, speciális, kiemelten támogatott hitelkonstrukciót is bevezetnek.

A Széchenyi Kártya Program keretében júliustól 1-től az alábbi konstrukciók lesznek elérhetőek:

- Széchenyi Kártya Újraindítási Folyószámlahitel MAX (a hitelösszeg a korábbi 100 millió forintról 250 millióra emelkedik, a hitel futamideje ezentúl 1, 2 vagy 3 év lehet, a hitel fix kamatozású, nettó kamat: fix, 3,5% / év).

- Széchenyi Likviditási Hitel MAX (max. 250 millió forint, három éves futamidő, szabad felhasználású forgóeszközhitel, nettó kamat: fix, évi 3,5%).

- Széchenyi Beruházási Hitel MAX / Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX (maximum 400 millió forint hitelösszeg, 10 éves futamidő, fix évi 1,5% nettó kamat).

A kormány az energiahatékonyságjavítást és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében ezeken a hiteltípusokon belül az ezeket a célokat szolgáló beruházások finanszírozására egy évi fix 0,5%-os kamatszinten elérhető hiteltípust is bevezet. A Széchenyi Kártya Klasszik Folyószámlahitel, illetve a Turisztikai Kártya (beleértve a Benzinkút kártyát is) keretében július 1-től csak a korábban megkötött szerződések felülvizsgálatára vonatkozó kérelmek benyújtása lehetséges (tehát ezen konstrukciók keretében az új, ill.etve a meghosszabbítás/keretemelés igényléstípusú kérelmek befogadása nem lesz lehetséges).

- Széchenyi Mikrohitel MAX (pénzügyi vállalkozások általi finanszírozásban meghirdetett beruházási hitel, hitelösszeg maximum 50 millió forint, 10 éves futamidő, nettó kamat fix, évi 1 %).

- Széchenyi Lízingkonstrukció MAX (a konstrukcióhoz csatlakozott pénzügyi intézmények - „lízingcégek” - által finanszírozott programelem, nettó kamat: fix, évi 3,5%). A Széchenyi Turisztikai Kártya, a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel, valamint a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel megszűnik.

A program részét képezi továbbra is az Agrárminisztérium szakmai felügyelete mellett működő Agrár Széchenyi Kártya is.

- A Széchenyi Kártya Program Max hiteltermékei Sopronban, a Kereskedelmi és Iparkamarában indíthatók el. Azt reméljük, ez az év végéig tartó program is sikeres lesz a vállalkozók körében, hiszen a jelenlegi kamatkörnyezetben rendkívül kedvező hitelt kínálnak, amivel továbbra is hozzájárulunk a kis- és középvállalkozások versenyképességének növeléséhez - mondta Kováts Árpád, a soproni kamara titkára.

A program részleteiről a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara honlapján, illetve a 06/99-523-582-es telefonszámon is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek