Drága lesz a WC papír, de legalább lesz

Még 10-20 százalékkal drágulhat, pedig már eddig is 30 százalékkal drágult.

Lesz elegendő higiéniai papírtermék az országban az alapanyag és az energiaköltség jelentős drágulása ellenére is, de a nem kerülhető el a papírtermékek áremelése - mondta e Vajda Attila, a piacvezető higiéniai papírtermékgyártó Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből - toalettpapír, papír zsebkendő, háztartási papírtörlő -, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna.

Vajda Attila hangsúlyozta, hogy fő alapanyaguk, a cellulóz a kétszeresére drágult az elmúlt másfél évben, ráadásul mással nem is lehet helyettesíteni. Az újrahasznosított-papír, mint alapanyag elérhetősége korlátozott, nem áll rendelkezésre kellő mennyiség a tiszta cellulóz teljes és globális szintű kiváltására. Középtávon pedig biztosan nem lesznek olcsóbbak a papírtermékek.

Az áremelés Vajda szerint termékkategóriától függően 10-20 százalékos lehet, erről a kereskedelmi partnereket is értesítették már - mondta, és hozzátette, idén már több mint 30 százalékkal kellett emelniük a termékek árát, de ez még mindig nem fedezi a dráguló energiaköltségeket.

A boltokban toalettpapírból nem, papír zsebkendőből azonban lehet átmeneti készlethiány, de az sem a nyersanyaghiány, hanem a gyártási kapacitások korlátja miatt, amelyet jelentősen bővít a hamarosan befejeződő gyárbővítési fejlesztés.

MTI

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek