Lyukat kapott a lefedett patak

Hónapokon keresztül tartottak a munkálatok Nagymartonban (Mattersburg), melynek keretében a Vulka-patak fedését cserélték ki. A Fertőt tápláló patak ugyanis a belvároson keresztül folyik, ugyanakkor a föld alatt. Hasonló rekonstrukcióra Sopronban is szükség lenne, hiszen az Ady Endre út egy szakaszán azért van 20-as sebességkorlátozás, mert már nem bírja a Rák-patak fedése.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Visszatérve Nagymartonba, Johann Tschürtz, az FPÖ tartományi vezetője, valamint az "Előre Nagymarton", azaz "Vorwärts Mattersburg" lista polgármester-jelöltje kritikával élt a belvárosi helyzettel kapcsolatban. Ugyanis néhány helyen nem fedték le a patakot, az szabadon látható maradt, korláttal körbekerítve. A korlátra pedig virágládákat helyeztek. "A városvezetés szerint ezek a nyitások extrém meleg nyári napokon hűs levegőt hoznak, és a víz ökológiai állapotának támogatására is jók" -mondja Tschürtz. Ugyanakkor a politikus ennek értelmét megkérdőjelezi.

Szerinte ugyanis időközben kiderült, hogy a rendezvénytéren található nyitott pataktakaró egyáltalán nem javít a belváros klímáján, inkább útban van. Tschürtz az úgynevezett betonlyuk ismételt bezárását szorgalmazza. A városházán merő értetlenséggel találkozott a polgármesterjelölt ezen követelése. A szövetségi hatóság szakértői szakszerűnek értékelték a projektet, és ökológiai szempontból is eleget tett bizonyos követelményeknek.

( Kronen Zeitung )

Johann Tschürtz és a Vulka-patak
Patrick Huber / Krone.at
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek