A gyermekével akart meghalni

A Győri Fellebbviteli Főügyészség büntetése súlyosítását indítványozta annak a nőnek, aki az általa vezetett személygépkocsival szándékosan áttért a másik forgalmi sávba és ott összeütközött egy szemből érkező személygépkocsival.

Az ítélet szerint az anya 2017. május 5-én gyermekével közlekedett. A kisfiú a gépkocsiban hátul, biztonsági gyermekülésben utazott. A nő öngyilkos akart lenni, ezért elhatározta, hogy nekihajt egy másik járműnek. Ezért a 85. számú főúton legalább 114 km/h sebességgel haladt, majd áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba. A szemből érkező jármű vezetője ezt észlelte, lassított és a jobb oldali útpadka felé kormányozta a járművét. A nő azonban lassítás nélkül nekihajtott, aminek következtében a személygépkocsija többször átpördült és az oldalára borult.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az anya és 5 éves gyermeke – köszönhetően annak, hogy mindketten használták a biztonsági övet – 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Amennyiben a vétlen járművezető, aki sérülést ugyan nem szenvedett, de személygépkocsija totálkáros lett, nem csökkenti a sebességet és húzódik jobbra a járművével, úgy frontális ütközés követezik be, melynél a halálos eredmény nem zárható ki - írja közleményében a Győri Fellebbviteli Főügyészség.

A nő pszichiátriai betegsége súlyos fokban korlátozta őt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje, és ennek megfelelően cselekedjék - derült ki a szakértői jelentésből.

A Győri Törvényszék a 2022. június 2-án kihirdetett ítéletében a nőt minősített emberölés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre, 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet a nő és a védője tudomásul vette, míg az ügyész a közúti járművezetéstől eltiltás tartamának az emelése érdekében jelentett be fellebbezést.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a nő több közlekedési szabályt is megszegett, ezzel mások életét szándékosan veszélyeztette, ezért vele szemben hosszabb tartamú közúti járművezetéstől eltiltás kiszabása indokolt. A felfüggesztés időtartama alatt szükséges figyelemmel kísérni, hogy a nő az előírt orvosi kezeléseken részt vegyen, s ez pártfogó felügyelet elrendelésével biztosítható.

Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

(Nyitóképünk illusztráció!)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek