Húsz menekült sérült meg egy rendőrautó elől száguldva menekülő furgonban

Az őket szállító teherautót vezető embercsempész árokba hajtott a 4-es főúton Üllő térségében vasárnap.

A magukat indiai, afgán, illetve pakisztáni állampolgárnak valló külföldieket kórházba vitték. Öten könnyebben sérültek meg, a többiek sérülései súlyosak - írták a police.hu-n . A teherautó 49 éves budapesti sofőrjét elfogták, ellene embercsempészés gyanúja miatt indítottak eljárást.

A balesetről azt írták: gyorshajtás miatt Ceglédtől Üllőig követtek és próbáltak megállítani a rendőrök egy teherautót, amely száguldozva akarta elkerülni az intézkedést. Nekiment egy rendőrautónak is, végül árokba csapódott.

A teherautó sofőrje Pilis térségében elvesztette uralmát a jármű felett és az útpadkára sodródva megállt. Amikor azonban a rendőrök közelebb értek, gázt adott és az egyik szolgálati autónak nekiütközve ismét menekülőre fogta.

Ezt követően a 4-es főúton nagy sebességgel haladt a főváros felé, amikor a 29-es kilométernél, egy körforgalomból kihajtva újra elvesztette uralmát a jármű felett és az árokba csapódott. A teherautó vezetője könnyebben sérült meg - ismertette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek