Elég messze van még, de a foglalások alapján már látható, hogy a november elsejei hosszú hétvégén a legkeresettebb úti célok Eger, Gyula és Hévíz, valamint Hajdúszoboszló és Zalakaros lesznek, tehát többnyire a termál- és élményfürdőiről elhíresült települések, a Szállás.hu szerint ugyanakkor a legnépszerűbb őszi úti célok sorát Sárvár, Sopron, Esztergom, Miskolctapolca és Nyíregyháza követi. A portál MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a magyarországi turizmus fő mozgatórugója ősszel az idei utolsó hosszú hétvége lehet, ami ráadásul négynapos lesz, hiszen mindenszentek, november 1-je keddre esik. Ezzel kezdődik az őszi szünet is a tanévben, ami november 6-áig tart.
Szabad szállás még bőven akad a legkedveltebb célpontokon is az őszi hosszú hétvégére: például az egri és gyulai szálláshelyek közel kétharmada foglalható még. Jelenleg a foglalások darabszámából Észak-Magyarország részesül a legnagyobb arányban (28,5 százalékkal). A dobogón követi Nyugat-Dunántúl (19,2 százalékkal) és a Balaton (11,4 százalékkal). Minden második foglalás wellness-szálláshelyre szól - közölték.
