Átszállási lehetőség? De jó is lenne

Burgenlandban a tanév kezdetétől új buszjáratok indultak , illetve október elején továbbiak indulnak. Ezek Közép és Dél-Burgenlandban közlekednek és elsődleges céljuk a diákok, valamint az ingázók eljuttatása iskolába, munkahelyre. Ez persze nem jelenti azt, hogy a buszjáratokat más ne használhatná.

Az egyik járat B12-es jelzéssel Sopronkeresztúrt (Deutschkreutz) köti össze Pinkafővel (Pinkafeld), méghozzá oly módon, hogy Felsőpulyára (Oberpullendorf) nem tér be, hanem egészen Rőtfalváig (Rattersdorf) a határ menti településeken közlekedik. A busz hajnali 5:40 perckor indul Sopronkeresztúr vasútállomásról és 7:21-kor érkezik Pinkafő P+R parkoló megállóhelyre. Ezzel egy új, közvetlen buszkapcsolat jött létre, ami ráadásul átszállást biztosít Felsőőr (Oberwart) felé is. Csak hogy van egy kis bökkenő.

Peter Zinggl, Heinrich Dorner és Wolfgang Werderits prezentálják az új burgenlandi buszjáratokat.
Landesmedienservice Burgenland

Aki Sopronból indulva szeretné ezt a buszjáratot igénybe venni, annak viszont sajnos csalódnia kell. Az első vonat, ami Sopronból Sopronkeresztúrra közlekedik, ugyanis 5:45-kor ér az állomásra, pont 5 perccel az után, hogy elindult a fent említett új buszjárat. A járat esti párja ehhez képest kevésbé rossz kapcsolattal rendelkezik, 17:54-kor indul Pinkafeld P+R megállóhelyről és 19:34-kor érkezik Deutschkreutz Bahnhof P+R megállóhelyre. Mondjuk Sopron felé így is várni kell 39 percet, de legalább van mire átszállni.

Az új buszjáratnak egyébként mindkét irányban van néhány betétjárata is, rövidebb útvonalon.

A GYSEV Desiro ML típusú motorvonata Sopronkeresztúr állomáson
enyugat.hu

Egy hasonlóan kellemetlen átszállási hiányosság egyébként már hosszú ideje böki a csőröm, a helyszíne pedig annak is Sopronkeresztúr. Sopron felől ugyanis tömegközlekedéssel egész egyszerűen nem lehet eljutni Felsőpulyára úgy, hogy a diákok beérjenek mondjuk iskolába. Az utolsó busz, amivel be lehetne érni időben az iskolába, az 6:45 -kor indul Deutschkreutz Bahnhof P+R megállóhelyről. A Pozsonyligetfalu/Bécs/Sopron felől érkező vonat viszont 6:57-kor ér be az állomásra. Utána pedig a következő busz már csak 8:05-kor indul.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek