Egyik elektromos roller bicikli lesz, a másik segédmotor

Változik a KRESZ, Révész Máriusz szerint a javaslatot legkésőbb a jövő év első felében elfogadják.

„Teljes konszenzusra jutottunk. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottságnak volt néhány észrevétele, a pontosítás megtörtént. Van egy kész javaslat, amit szeptemberben vagy októberben szeretnénk útjára indítani” – fogalmazott az aktív Magyarországért felelős államtitkár az Infostartnak .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Mint ismertette: nemzetközi összehasonlításban Magyarországon még mindig nagyon sok a baleset, ezért is van szükség a szabályok megváltoztatására.

Emellett sok panasz érkezik elektromos rolleresektől, hogy elvették a jogosítványukat, mert a rendőrség segédmotor-kerékpárnak minősíti a rollereket– emelte ki Révész. Épp ezért a javaslat egy másik célja, hogy megállapítása, hol és milyen sebességgel közlekedhetnek, és milyen járműnek számítanak.

A nyugat-európai minta alapján azt javasolták, hogy 25 km/h-nél kisebb végsebességű elektromos rollerekre a kerékpárhoz hasonló szabályok vonatkozzanak, az ennél gyorsabb haladásra képes járművek pedig a segédmotor-kerékpárok szabályai alá essenek.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek