300 ezer forintba kerülhet majd 10 köbméter hatósági áras tűzifa

Jövő héten jelenthetik be, az árak valószínűleg országosan egységesek lesznek.

Csütörtökön Gulyás Gergely közölte , hogy hatósági árat állapítanak majd meg a tűzifára, amelyekhez eltérő összegben lehet hozzájutni, attól függően, ki milyen fát vásárol. Kijelölik az átvételi helyeket, ahol 10 köbméter fát tudnak biztosítani a fűtési szezon kezdetéig mindenkinek.

Azt, hogy pontosan mennyibe is kerülnek majd a tűzifák, a jövő héten jelenti be a kormány, ám minden bizonnyal országosan egységesek lesznek majd az árak.
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az RTL Híradója szerint elképzelhető, hogy 10 köbméter hatósági áras fa megközelíthetőleg 300 ezer forintba kerülhet majd. Az LMP a bejelentés után azt mondta, szerintük a kormány kapkodva hoz döntéseket, a jövőt pedig egész egyszerűen eltüzelik.

Ezért az LMP azt javasolja a kormánynak, hogy az augusztus 4-ei, fakitermeléssel kapcsolatos rendeletet vonja vissza – közölte szombati sajtótájékoztatóján Szendefy Mária, a párt országos elnökségének tagja.

Elmondta azt is, az energiaválság megoldására javasolják, hogy a kormány terjessze ki a szociális tűzifaprogramot, emelje a jelenleg mindössze ötmilliárd forintos keretösszeget, és tegye lehetővé, hogy ne csak az ötezer lakosúnál kisebb települések vehessék igénybe.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek