Ittasan vezetett hamis rendszámmal a Fertő parton

Többszörösen is szabálytalankodott az a fertőhomoki lakos, akit még vasárnap igazoltattak a soproni rendőrök.

A Fertő parti úton közlekedett autójával szeptember 11-én egy fertőhomoki férfi, akit a Soproni Rendőrkapitányság járőrei közúti ellenőrzés alá vontak. Nemcsak a szonda mutatott pozitív értéket a sofőrnél, hanem a gépjármű forgalmi engedélyét sem tudta a helyszínen átadni. Ezért, az autón lévő forgalmi rendszám alapján a rendőrök ellenőrizték a gépjárművet az országos jármű-nyilvántartásban. Ennek során kiderült, hogy az egy másik autóhoz tartozik.

A járőrök a gépjárművezetőt a Soproni Rendőrkapitányságra előállították. Az ittas vezetés miatt harmincezer forint közigazgatási bírsággal és hat büntetőponttal, míg az egyedi azonosítójellel való visszaélés miatt büntetőeljárással kellett szembesülnie. A férfi beismerő vallomásában elmondta, hogy a rendszámot a tulajdonában lévő másik gépjárműről tette át, hogy az ügyben érintett, külföldről behozo kocsival a magyarországi forgalomba helyezéséig is tudjon közlekedni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek