A koronavírus új mutációja kezdett el terjedni Európában

Szakértők szerint az omikron-variánshoz képest egy sokkal agresszívabb és halálosabb változatról van szó, mivel két variáns mutálódásával jöhetett létre, és vélhetően csak a 4. oltás jelent majd ellene kellő biztonságot.

Agresszív koronavírus-variáns szedi az áldozatait, hamarosan Szlovákiában is megjelenhet - írta meg az Új Szó nyomán a napi.hu . A lap szerint a BA.4.6 jelzésű variáns az Egyesült Államokban bukkant fel először, ám nemrég már az Egyesült Királyság területén is azonosították. Ebből a szlovák lap szerint nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az új variáns Európa más országaiban is megjelenik - és így Szlovákiában is.

A BA.4.6-tal fertőzött betegek aránya augusztus óta is gyorsan nőtt: briteknél 3,3 százalékról szeptemberre 9 százalékos arányt ért el. A mutáció az omikron egyik alvariánsa, melyet először idén januárban, még Dél-Afrikában észleltek és mutattak ki. Azóta világszerte elterjedt.

A BA.4.6 zömmel az öregeket, az idősebb korosztályt veszélyezteti - a Science Alert tudományos szaklap megírta azt is, hogy náluk magasabb is a halálozási arány. Nem teljesen világos, hogyan jelent meg a BA.4.6, de a tudományios lapban at írták: lehetséges, hogy ez egy rekombináns változat (ami azt jelenti, hogy a SARS-CoV-2, vagyis a COVID-19-et okozó vírus két különböző változata egyidejűleg fertőzi meg ugyanazt a személyt.)

A Science Alert közlése szerint a BA.4.6 sok tekintetben hasonló a BA.4-hez, de mutációt is hordoz, és még a triplán oltott személyek sincsenek biztonságban tőle, mert ellenállónak bizonyult a korábbi vakcinákkal szemben, így pedig csak a negyedik oltás-dózis jelenthez ellene kellő hatéknyoságú védettséget.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek