Egymillió forintos kártérítést és egy bocsánatkérő levelet kapott egy elítélt, miután hat éve őrei bántalmazták a sopronkőhidai börtönben - számolt be róla az RTL Klub Híradója . A felvételt a Magyar Helsinki Bizottság hozta nyilvánosságra.
A férfi öngyilkosságot akart elkövetni a cellájában, de végül meggondolta magát és segítséget kért az őröktől. Ők odaléptek a zárkájához, kinyitották az ajtót és felszólították, hogy dobja el a kezében lévő pengét. Ezt megtette, ezután az őrök levitték a földre.
Iványi Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa a Híradónak azt mondta: eddig a pillanatig szerintük jogszerű volt az intézkedés, a rab testi épségét kellet megvédeni. Ezután azonban az őrök a földön húzták ki a rabot a cellájából, majd egy szobába vitték ahol megverték.
Iványi Borbála azt is elmondta, hogy ebben az ügyben a parancsnok tett feljelentést, miután látta a felvételeket. A büntető eljárás során azonban csak egy őrrel szemben emeltek vádat, akit 200 ezer forintos pénzbírságra ítéltek, de továbbra is dolgozhat a munkahelyén.