65 milliárdért épül MotoGP pálya Hajdúnánáson

20 milliárdot a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait ellensúlyozó, a gazdaság talpraállását szolgáló Gazdaságvédelmi Alapból biztosítanak hozzá.

A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szombaton Hajdúnánáson. Palkovics László a projektindító sajtótájékoztatón azt mondta: a beruházás - amely a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is - 65 milliárd forintba kerül.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

2021-ben már jelentős forrást igényel az építkezés és annak előkészítése, ezzel összefüggésben 20,4 milliárd forintot fognak a jelenlegi tervek szerint elkölteni. Az összeget ráadásul a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait ellensúlyozó, a gazdaság talpraállását szolgáló Gazdaságvédelmi Alapból biztosítják. A magyarországi futam a 2023. évtől válik a versenynaptár részévé. Megvalósíthatósági tanulmányra 251 millió ment el. Tavaly tavasszal írták ki a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozóan. Az ősszel lezárt eljáráson a nyertes vállalkozás az a cég lett, mely operatív igazgatóként foglalkoztatja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter testvérét. A cég nettó 251 millió forintért vállalta a dokumentum elkészítését. - írja a privatbankar.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek