Visszatért az élet a felújított kőszegi zsinagógába

Vasárnap hangversenyt tartanak, és ez még csak a kezdet.

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) és a Haydn Filharmonikusok Kamaraegyüttes közösen szervezett hangversenyt a felújított és nyáron átadott kőszegi zsinagógában október 9., azaz most vasárnap 11 órára.

kőszegi zsinagóga kiállítás megnyitó
Mészáros D. Zsolt

A hangversenyen közreműködnek az Osztrák-Magyar Haydn Filharmonikusok szólistái, akiket Adorján Gabriel vezet majd.

A vasárnapi koncert különlegessége pedig, hogy elfogadta meghívásukat a Schey-család részéről John de Waal, aki Londonból utazik ide és a koncert elején köszönti a megjelenteket.

Mint írják, az intézet egy teljes programsorozatot szervez a zsinagógába az elkövetkezendő időszakban. Ennek része most a hangverseny is, mely előtt, egészen pontosan 10 órától meg lehet tekinteni az augusztusban nyílt, „Egy kőszegi sikertörténet: a Schey család” című kiállítást. A koncert után pedig, várhatóan 13.30-tól „Zsidó emlékek Kőszegen” címmel vezetett sétát tart a történelmi belvárosban Mátay Mónika történész, az FTI-iASK kutatója.

Évtizedekig romosan várta a sorsát

Az országos Zsinagógák Hete rendezvénysorozathoz kötődően augusztusban megnyílt a teljeskörű felújításon átesett kőszegi zsinagóga, rögtön egy kiállítással egybekötve, a már említett „Egy kőszegi sikertörténet: a Schey család” cíművel.

Az apró, ám annál tartalmasabb kiállítás Schey Fülöp és családja múltját és jelenét, Kőszeghez való viszonyát mutatja be, és az FTI tervei szerint egyáltalán nem az utolsó efféle esemény a felújított épületkomplexumban.

kőszegi zsinagóga kiállítás megnyitó
Mészáros D. Zsolt

A felújítást 2020-ban, a Kőszeg KRAFT-program keretében kezdték el, állami segítséggel. Idén januárban a munkálatok befejeződtek, a zsinagóga és közvetlen környezete pedig végre nyitva áll, miután évtizedekig romosan várta a sorsát.

A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) szerint az épület „Kőszeg páratlan kulturális öröksége”. Miszlivetz Ferenc professzor, az FTI főigazgatója akkor elmondta, 25 éve pillantotta meg először a kőszegi származású Schey Fülöp (az első zsidó személy Magyarországon, aki nemesi rangot szerzett) finanszírozásával felépült zsinagógát, és „földbe gyökerezett a lába”.

Az eredetileg 1860-ban átadott épület sokat látott, egy zsinagóga pedig tanúságtétel mindenről, ami történt. Mindenről, így a szörnyűségekről is – tette hozzá a főigazgató, aki azt is elárulta, hogy a Schey család szorosan követte az épület rehabilitációjának folyamatát, a megnyitón is jelen volt egyikük, a népes família londoni ágából származó Kathy Henderson.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek