Kiss & Go: kiváló ötlet, nem a legjobb helyen

Sopron is csatlakozott a Kiss & Go kezdeményezéshez, tájékoztatott közösségi oldalán Farkas Ciprián polgármester. A Halász utcában létrehozott parkolók lényege, hogy csúcsidőben, azaz a reggeli és délutáni órákban csak 3 perc erejéig szabad megállni, épp addig, amíg kipattan a gyermek (és szülője), majd bemegy az iskolába, óvodába. Kiváló kezdeményezés, mely ha beválik, több másik iskola, óvoda, bölcsőde előtt is bevezetésre kerül.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Egy kisebb probléma azonban már most látszik, mégpedig az elhelyezkedése. Egy óvodás, bölcsődés gyereket ugyanis általában nem lehet csak úgy beengedni az oktatási intézménybe, a szülő bekíséri csemetéjét, ott esetleg át is öltözteti. Hiszen egy ilyen fiatal gyerek még nem feltétlenül tud mindent maga megcsinálni, bekötni a cipőfűzőjét, satöbbi. Ez mind idő, a 3 percbe pedig nem fér bele. Kommentelők azt írták, hogy 10+ percet is igénybe vehet egy ilyen művelet.

Enyugat.hu

Ezért szerény véleményem szerint ennek a Kiss & Go kezdeményezésnek a legjobb helye az iskolák előtt lenne. Persze a Halász utcában ez is pont a közelben van, de alapvetően két óvoda és egy bölcsőde mellett jelölték ki a megállóhelyeket. Sok helyen ugyanakkor megváltás lenne ez a megoldás, gondoljunk csak a Ferenczy János utcára, vagy akár a Deák tér végére.

Enyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek