Meg akarta állítani a vonatot, ezért eléje állt

A férfi vészfékezésre kényszerítette a mozdonyt, megdobálta a vonat ablakait és a saját vérével írta az ablakra: help!

A vádirati tényállás szerint a 35 éves lengyel állampolgárságú vádlott 2022 májusában Mosonmagyaróvár külterületén, a Hegyeshalom-Győr között húzódó vasútvonalon állt a sínpár közé azért, hogy a közeledő személyvonatot megállítsa. A mozdonyvezető 140 km/h sebességnél vészfékezett, hogy ne üsse el a terheltet, aki a vonat elől félreugrott. A férfi fel akart szállni a vonatra, és mikor tapasztalta, hogy az ajtókat nem nyitják ki neki, elkezdte kővel dobálni a szerelvény ablakait. Az elkövető a személyvonat nyolc ablakát és egy ajtóablakot dobott be, miközben a bent ülő utasok próbáltak a berepülő kövek elől félrehúzódni.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A férfi ezt követően mindkét csuklóját megvágta, és vérével a mozdony szélvédőjére a „HELP” feliratot írta.

A vonaton a mozdonyvezetőn kívül 25-30 utas és jegyvizsgáló tartózkodott, akiknek a testi épsége veszélybe került a vádlott magatartása miatt. A dobálás a vonatban több mint 3,4 millió forint kárt okozott.

A vonat kamerája rögzítette, ahogy az utasok menekülnek a kövek elől:

Az eljárás során a férfi véréből kábítószernek minősülő hatóanyagot mutattak ki, tette elkövetésekor bódult állapotban volt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

A Győri Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő terhelt ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt emelt vádat, mely cselekményért négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek