Fontos dolgok: új ünnepnapunk lesz, az Aranybulla napja

Kocsis Máté és Semjén Zsolt benyújtotta a törvényjavaslatot, új ünnepnapja lehet Magyarországnak. Mégpedig minden évben április 24-én.

Minden évben április 24-énünnepelné meg a Fidesz és a KDNP az Aranybulla napját – derül ki abból a törvényjavaslatból, amelyet a nagyobbik és a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője, Kocsis Máté, illetve Semjén Zsolt nyújtott be pénteken - írja a Népszava .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Expozéja szerint a két politikus, vagyis „mi, az Országgyűlés tagjai, azok, akik tiszteletben tartják történeti alkotmányunk vívmányait” , indokoltnak látják, hogy az európai és a magyar alkotmányos jogfejlődés kiemelkedő dokumentumáról, az 1222-es Aranybulláról a kibocsátásának 800. évfordulója alkalmából megemlékezzenek. Figyeltek arra is, hogy a törvényjavaslat benyújtásának az időpontja 12 óra 22 perc legyen.

E szerint Aranybulla emlékét és jelentőségét a magyar nemzet szellemi öröksége részeként akarják törvényben megörökíteni. A napja azért április 24., mert II. András a történeti hagyomány szerint ekkor, Szent György napján adta ki „a magyar államfejlődés és az alkotmányos önazonosságunk kiemelkedően fontos” dokumentumot.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek