A „lex megdöglesz” miatt Alkotmánybírósághoz fordul az LMP

"A kormány azt üzeni ezzel a módosítással, hogy nem tud és nem is akar segíteni a rászorulókon."

Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a szociális törvény javasolt módosítása miatt - jelentette be Bakos Bernadett, a párt képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján - írja az szmo.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Bakos szerint a kormány az indítvánnyal azt mondja ki, hogy a saját szociális biztonságáért elsősorban az egyén a felelős, utána következik a családja, aztán az önkormányzatok, majd a civil szervezetek és csak legvégül az állam.

„A kabinet ezzel azt üzeni, hogy nem tud és nem is akar segíteni a rászorulókon a jelenlegi helyzetben, egy szociális és energiaválság idején” - mondta a politikus.

Szerinte ez „túl fontos kijelentés” ahhoz, hogy egy salátatörvényben tárgyalják, és egy ilyen fontos társadalmi kérdésben „hosszú hónapokon át kellene egyeztetni az intézményekkel és a társadalom egészével”.

Azt is hozzátette, hogy az LMP elvi szinten sem ért egyet azzal, hogy a kormány folyamatosan a rászorulókat hibáztatja a helyzetük miatt, és a saját felelősségét vagy a társadalmi struktúra hatását eltagadja. Bakos arra kérte a többi ellenzék pártot, hogy támogassák a kezdeményezésüket.

Az említett javaslatot korábban többen is bírálták.

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője egyenesen „lex megdöglesznek” -nek keresztelte el a módosítást, mert szerinte az éppen az elöregedő társadalom egyik legnagyobb problémájára, az idősek ápolására jelent veszélyt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek