Többet dohányzunk – vagy csak legálisabban

Fordulat történt a dohánypiacon.

Magyarországon körülbelül 2 millió ember dohányzik és az elmúlt években azt lehetett látni, hogy mind a hagyományos cigaretta, mind pedig a finomra vágott dohány forgalma csökken. Ebben szerepe van az alternatív dohánytermékeknek, mint az elektronikus cigaretta és a hevítéssel működő eszközök, de vastagon benne lehetett az is, hogy a dohány az egyik legdinamikusabban dráguló termék volt az egész fogyasztói kosárban - írja a napi.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

2020 közepe óta a KSH statisztikái rendre azt mutatták, hogy a trafikokban hagyott és - bőven kétszámjegyű mértékben - emelkedő összeg kisebb, mint a termékcsoport inflációja. Ez önmagában még feltétlenül jelentette a dohányzás visszaszorulását, hiszen az emberek válthattak olcsóbb alternatívákra, például a cigarettáról a töltésre vagy a sokszor nem túl jó minőségű szivarkára.

Hatalmas pénzről beszélünk egyébként, a dohányáruk forgalma 1000 milliárd forintra rúg (2021-ben 973 milliárd, idén az első félévben 515 milliárd). Idén fordulat állt be, a legális dohányforgalom az első félévben 3,6, a másodikban 7,1 százalékkal emelkedett szemben a korábbi 1-4 százalékos mínuszokkal. Ebben egyrészt benne lehet az alternatív termékek legális forgalmának emelkedése, de az is, hogy a csempészcigaretta nagy része Ukrajnából érkezett korábban. Utóbbival kapcsolatban azonban leginkább csak a sötétben tapogatózunk - írja a lap.

A NAV idén az első 9 hónapban 17,6 millió szálat foglalt le a csempészektől, 2021-ben pedig ennek a 10-szeresét 175 milliót. Hasonló arány látható a fogyasztási dohány esetében is. A lefoglalások visszaesését okozhatja az is, hogy a háború alatt kevésbé aktívak a csempészek, de nem kizárt, hogy olyan nagy lett az Ukrajnából Magyarországra tartó személyforgalom, hogy a hatóságok nem képesek követni az ide érkező dohány útját.

Visszatérve a legális forgalomra, így a napi.hu: az emelkedés jól látható a NAV szabadforgalmi statisztikájából is, amely azt mutatja meg, hogy mennyi termék után fizették meg a jövedéki adót. 2022-től a füst nélküli dohánytermékek külön soron szerepelnek a NAV adatsorában és bizony látható, hogy nagyon kis volumenről beszélünk például a vele összevethető finomra vágott dohány esetében: idén az első 9 hónapban 2,9 millió kilogramm finomra vágott dohány után fizették meg a jövedéki adót, míg a füst nélküli termékek esetében ez 7800 kilogramm.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek