Ablakokat, kapukat, közintézmény ajtaját firkálták össze Kópházán - FRISSÍTVE

A térfigyelő kamerák mindent rögzítettek. Most az elkövető jelentkezését várják, különben megteszik a feljelentést.

FRISSÍTÉS: A Kultúr Kópháza oldal információi szerint a délután folyamán az egyik firkáló önként jelentkezett, és az általa okozott kárt kijavítja.


Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

KORÁBBAN: Október 30-a óta magánházak ablakait, ablakpárkányait, kapukat, közintézmény ajtaját, jelző- illetve információs táblákat firkáltak össze Kópházán. A rongálás a Kultúr Kópháza Facebook-oldal szerint alkoholos filccel történt, mely sok esetben nem tisztítható le, így jelentős anyagi kár keletkezett.

Jellemzően Fő utca, Vasút utca, Petőfi tér, Akácköz, Kerti sor, Kossuth Lajos utca házait, tábláit, ablakpárkányait rongálták meg. Eddig kb. 15 esetről tudnak, kérik, hogy akiknél ilyen eset történt, jelezzék a Polgármesteri hivatalban.

Kultúr Kópháza

A településen térfigyelő kamerák működnek, ezek felvételeinek kielemzése folyamatban van. "Az önjelölt „művész” amennyiben van bátorsága jelentkezzen- akár privátban messengeren - és megbeszéljük, hogyan teheti jóvá amit elkövetett. Ha mégsem, a bolti kamera mindent felvett, csak idő kérdése és kiderül ki volt, ez esetben a feljelentés nem marad el." -írják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek