Pintér Sándor határozhatja meg, mi minősül kábítószernek

A jogszabály már előkészítés alatt áll, és a törvénnyel együtt a jövő évtől lesz hatályban.

Nyolc különálló törvényből lehet csak meghatározni, hogy aktuálisan mi minősül kábítószernek, ráadásul van olyan ENSZ-lista is, amelynek nincs is hivatalos magyar fordítása – figyelmeztetett még tavaly novemberben az Alkotmánybíróság. Az alkotmányos mulasztást a kormány most szüntetné meg - írja a hvg.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Azt, hogy a kábítószerek listájához újabb szereket írjanak hozzá, a magyar országgyűlés törvényekben hirdeti ki, de úgy, hogy ezek nem jelennek meg az eredeti nemzetközi egyezményeket kihirdető, még a Kádár-korszakból származó – bár azóta persze szintén többször módosított – törvényerejű rendeletekben. Vannak anyagok, amelyeket a gyógyszertörvény kábítószernek minősít, de a kábítószer-rendelet listájáról hiányoznak. Mindezzel sérül a jogbiztonság az Alkotmánybíróság szerint.

A kormány most egy sokféle igazságügyi témáról szóló, szerda este benyújtott törvényjavaslatban azt a megoldást választotta, hogy az egészségügyért is felelős Pintér Sándor belügyminiszternek kell kiadnia egy egységes rendeletet. Ez a rendelet lesz az, amely valamennyi – a nemzetközi, az uniós, illetve hazai szervek által – kábítószernek minősített anyagot tartalmazni fogja egy helyen. Ez a jogszabály már előkészítés alatt áll, és a törvénnyel együtt a jövő évtől lesz hatályban.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek