Kevesebb lesz a nyugdíjprémium, mint amennyit ígértek

Legfeljebb tízezer forint jár.

Csak 23,5 milliárd forintot költ nyugdíjprémiumra a kormány a tervezett 68,46 milliárd helyett, írja a 24.hu . Ez azt jelenti, hogy egy-egy nyugdíjasnak legfeljebb tízezer forint prémium fog járni.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Azért kellett visszafogni az összeget, mert a kormány 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolt idénre, ez azonban várhatóan nem jön össze. A lap emlékeztet, hogy az elmúlt években pluszban és mínuszban is volt eltérés az előre tervezett összegtől.

A prémium összegét úgy kell kiszámolni, hogy megszorozzuk a kormány által közölt számmal a nyugdíj összegének negyedét, de legfeljebb húszezer forintot. A kormány száma azt mutatja, hogy hogy a GDP becsült növekedése mennyivel haladja meg a 3,5 százalékot, de ez nem lehet több négynél.

A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (NYOSZ) elnöke, Némethné Jankovics Györgyi szerint fontos lenne, hogy amit előre nyugdíjprémiumra különítettek el a költségvetésben, azt a nyugdíjasok kaphassák meg.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek