„A Szombathelyi Járási Ügyészség kényszerítés bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat azzal az öt fiatalkorúval szemben, akik a vád szerint 2021 októberében, egy szombathelyi kollégium mellett arra kényszerítették a kiskorú sértettet, hogy előttük letérdeljen és több vádlott cipőjét megcsókolja” – közölte lapunkkal a Vas Megyei Főügyészség.
A megaláztatást az egyik elkövető videóra vette.
Az esetről – amely országos hír lett – annak idején részletesen beszámolt lapunk is.
A videó onnan indul, hogy az áldozat középen térdel és a zaklatói körbe veszik, majd sorba odanyújtják a lábukat, és a fiú a cipőiket kezdi el puszilgatni. Ezt követően a sértett fiú megkérdezi: „Ennyi?” majd, amikor mondják, hogy igen, felkel.
Ezután odalép az egyik zaklató és azt parancsolja, hogy megint térdeljen le és hajtsa rá a fejét a lábára és úgy csókolja meg a cipőjét majd, amikor ezt megteszi, azt válaszolja: „okos kutya” és jönnek a többiek, akiknek szintén végigcsókolja a cipőjét. Közben végig megjegyzések hallhatók, az is szóba kerül, hogy a felvétel kikerül-e az internetre.A felvétel valóban felkerült az internetre és villámgyorsan terjedt többek között a Facebookon, a TikTokon és az Instagramon is.
Lapunk munkatársa beszélt a megfélemlített áldozat édesapjával, aki elmondta, hogy a fiú négy éves kora óta cukorbeteg, napi hat inzulint kap, és azt is, hogy a bántalmazó fiatalok szülei közül többen is megkeresték a fiú édesanyját és elnézést kértek.
Már akkor lehetett tudni, hogy a történet nem áll meg itt.
Az elmúlt egy évben a rendőrség dolgozott az ügyön, és most megszületett a vádemelés is. Ez külön megemlíti a videót is:
„Az egyik elkövető videófelvételt is készített, és azt ismeretlen személynek továbbította. A felvételt az online felületen is megosztották, amivel jelentős érdeksérelmet okoztak a kiskorúnak”
– olvasható az ügyészségi közleményben.
A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.