A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 45 éves férfi 2021 nyarán haladt az M1-es autópályán Budapest irányába, a belső sávban, úgy, hogy a járműben a munkatársait is szállította. Közlekedése során utolérte az előtte haladó 82 éves német sértett által vezetett járművet, melyben utasként a sértett 82 éves felesége tartózkodott.
A vádlott felháborodott azon, hogy a szintén a belső sávban haladó, kamiont előző sértett miatt lassítania kell, ezért nagyon közel ment a sértett járművéhez, és többször rá is villantott a fényszóróval. Mikor a sértett az előzést befejezte, és visszatért a külső sávba a vádlott mellé hajtott és hirtelen a sértett felé kormányozta járművét.
A sértett ettől megijedt, fékezni kezdett, ami miatt a korábban megelőzött kamion is fékezni kényszerült, és a sértett ijedtsége miatt még félre is kormányozta autóját, kihajtott a külső sávba, ahol szintén egy kamion közlekedett, ami ki akart hajtani az autópályáról.
A manőverek következtében baleset nem történt, de a vádlott magatartása miatt a többi közlekedő testi épsége is veszélybe került.
Az elkövető ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a közúti járművek vezetésétől is tiltsa el a bíróság - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményében.
Az esetről videó is készült, ami megtekinthető itt .
