A közösségi oldalakon az elmúlt hetekben már rengetegen érdeklődtek, mi lesz idén a Soproni Műjégpályával, mivel tavaly ilyenkor már üzemelt a létesítmény. Most kiderült, ebben a szezonban nem nyit ki a pálya. A Facebookon a következőt olvashatjuk:
Kedves vendégeink, korcsolyázni vágyók!
Köszönjük az eddigi türelmüket, és elnézést a megcsúszott tájékoztatásért, de minden szempont figyelembe vétele után sajnos arra jutottunk, hogy a 2022-2023as jeges szezonra a jelenlegi válságos helyzet okán nem leszünk képesek megnyitni.
Amennyiben bármilyen változás állna elő, a lehetséges nyitásról időben megjelenik majd bejegyzés.
Mindenkinek erőt és kitartást kívánunk ezekben a nehéz időkben és reméljük, hogy a következő szezont és ünnepeket ismét nálunk korizhatjátok végig.
De akkor hova lehet menni korizni? Például Kismartonba , ahol összesen 2500 négyzetméter jégfelület található, van korcsolyakölcsönzési lehetőség, büfé és oktatás is. Nagymartonban és Bécsújhelyen is van műjégpálya, másik közeli lehetőség pedig még az új locsmándi (Lutzmannsburg) műkorcsolyapálya , amit nemrég adtak át és még csak nem is jeges. Kőszegen pedig Nyugat-Dunántúl legújabb műjégpályája működik.