- Annyit szeretnénk elérni, hogy Magyarország olyan ország legyen a fogyasztói kínálat szempontjából, mint Németország, Csehország, Szlovákia, vagy éppen Ausztria: ha van valahol kis kézműves gyártó, az a helyi piacra, vagy az országos piacra el tudjon jutni a termékével - mondta szombaton Debrecenben Kósa Lajos. A Fidesz alelnöke a Magyarországon forgalmazott ásványvizek, üdítők és sörök piacát igyekszik rendezni azzal a törvényjavaslattal, amit a Fidesz-frakció támogatásával nyújtott be a Parlamentnek.
Kósa Lajos az MTI szerint hangsúlyozta, azt szeretné, hogy a kistermelők, a kézműves terméket előállítók is odaférjenek a magyar piachoz. Szeretné elérni azt is, amit 2015-ben a nagy gyártókkal a versenyhivatal már egyszer leegyeztetett: legyen egy olyan piacnyitás, ami lehetővé teszi, hogy a helyi kisszériás termelők az egész piac 20 százalékát el tudják érni, 80 százalék pedig megmarad a multiknak.
A törvényjavaslat hangsúlyozottan arra irányul, hogy egyrészt tilos legyen kizárólagossági szerződést kötni, másrészt olyan szerződést, ami a kis gyártók kiszorítását lehetővé tevő előnyökhöz juttatja a nagy gyártókat. Kósa Lajos a jelenlegi hazai gyakorlatról azt mondta, a forgalmazókkal és a rendezvényszervezőkkel a nagy gyártók kizárólagossági szerződést kötnek, gyakorlatilag fizetnek azért, hogy a forgalmazók csak az ő termékeiket árusítsák. Ha elfogadják törvényjavaslatát, akkor a jövőben kizárólagos szerződést kötni a forgalmazókkal tilos lesz, aki mégis ilyet köt, az a szerződés semmis.
"Nem kiszorítani, nem elüldözni akarom a multikat, csak szeretném azt a helyzetet Magyarországon is megvalósítani, ami más országokban ma már gyakorlat" - idézi a kormánypárti politikust a távirati iroda. A sajtótájékoztatón egyébként többször elhangzott: a javaslat növeli a kínálatot, erősíti a minőségi versenyt, az árversenyt, ugyanakkor senkit nem fojt meg. Kósa Lajos a jelenlegi helyzetet illusztrálva azt is mondta, Magyarországon a teljes sörpiac évi forgalma 166 milliárd forint, aminek a "három nagy" vitte el a 94,5 százalékát, összesen 160 milliárd forintot. Ugyanakkor a fennmaradó 6 milliárdot sem a magyar kistermelők vitték el, hanem ebből hármat azok a brandek, amelyeket a nagy gyártók importáltak Magyarországra. Kósa Lajos szerint ugyanez a helyzet az üdítőitalok és az ásványvizek piacán is.
A javaslatot támogatta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága, hétfőn lesz a tervezet vitája, és kedden szavaznak róla.
Ez már a második forduló
Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását - jelentette be Lázár János 2017-ben. Az akkori miniszter a Heineken piros csillaga ellen is hadat üzent egy törvénymódosítással. Több mint egy évig ment az adok-kapok a Heineken és a Csíki Sör vitában, amit végül bíróság zárt le. A Heineken ellen Menczer Erzsébet fideszes politikus indított pert a kommunista jelkép használata miatt, de 2018 szeptemberében a Győri Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, s elutasította Menczer Erzsébet fellebbezését. A Heineken gyárthatta tovább a vörös csillagos söreit.
