Durva erőszak egy házasságban

A 73 éves férfi többször, súlyosan bántalmazta a 67 éves feleségét.

A Győri Járási Ügyészség két rendbeli, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja a férfit - olvasható az ügyészség sajtóközleményében.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vádirati tényállás szerint a férfi 2018-ban és 2019-ben is súlyos sérüléseket okozva bántalmazta a vele 48 éve házasságban élő feleségét egy Győr-Moson-Sopron megyei faluban. A tettlegességbe torkolló viták a férfi italozási szokásaira voltak visszavezethetők. Az első bántalmazás alkalmával a férfi az otthonuk előszobájában meglökte a sértettet, aki ettől hanyatt esett. Ezt követően a férfi a felesége védekezésre emelt kezét úgy megcsavarta, hogy a sértett a vállizületének ficamát szenvedte el. Második alkalommal a férfi az udvaron lökte meg a feleségét, majd a földre eső sértettet legalább ötször megrúgta, jobb kezét megcsavarta. A sértett a bántalmazástól szegycsonttörést, zúzódásokat és jobb felkarjának ficamát szenvedte el.

A férfivel szemben kiszabható szabadságvesztés mértéke a halmazati szabályokra tekintettel hét és fél év.

Az ügyészség gyorsított eljárásban büntetővégzés meghozatalára és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek