Március végétől nem lesz több ingyenes messengerezés mobilnettel

Március 31-től a mobilszolgáltatók egységesen búcsút intenek a nullás díjszabásnak, ami annyit tesz, hogy ezután nem lehet majd használni, ha kimerítettük havi mobiladat-forgalmunk keretét.

Ez a kedvezmény Magyarországon több mint tíz éve elérhető, és vonatkozott a legtöbb üzenetküldő alkalmazásra, amelyeket nap mint nap használunk (Facebook, Messenger, WhatsApp, Instagram Tinder, és a többi). Emellett a Spotify és a navigációs programok használata is adatforgalomhoz lesz kötve a jövőben - írja az Index .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az Európai Unió Bíróságának először 2017-ben szúrt szemet, hogy bizonyos alkalmazásokra a nullás díjszabást (zero rate) alkalmazták a szolgáltatók. Ennek értelmében eddig számtalan alkalmazást (például Facebook, Messenger, Instagram, és a többi) lehetett ingyen használni, amelyek március 31. után már fogyasztani fogják a mobilnetet.

A hatóság azzal indokolta döntését, hogy sérti a szabad versenyt, ha bizonyos alkalmazásokat a felhasználók ingyenesen igénybe vehetnek, másokat pedig nem.

Az európai távközlés-felügyelő hatóság (BEREC) tavaly nyáron frissítette előírását, és betiltotta azt a gyakorlatot, amely bizonyos alkalmazásokat mentesített a szolgáltatók által előírt adatkorlátok alól.

Ősszel a BEREC határozatban kötelezte a Magyar Telekomot, a Yettelt és a Vodafone-t, hogy legkésőbb 2022. november 15-ig fejezzék be az ajánlatok értékesítését, és 2023. március 31-ig kell gondoskodniuk arról, hogy a zero ratinget tartalmazó csomagok szerződését módosítsák vagy megszüntessék.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek