Médiafigyelésre is elkölt 22 milliárdot az Orbán-kormány

Tulajdonképpen házi cég nyerte ezt a pályázatot is.

22,288 milliárd forintért nyerte el a nemzetközi és a hazai sajtó szemlézésére 2023-26 közötti időszakra kiírt kormányzati tendert az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. – szúrta ki a Népszava az Európai Unió elektronikus közbeszerzési értesítőjében. A tender négy évre szól.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A tenderen ketten indultak: az évtizedek óta médiafigyeléssel foglalkozó Observer, illetve a Fideszhez kötődő Századvég Alapítvány, vagyis formailag megfelelt az uniós elvárásoknak, hiszen több induló volt.

De a lap jelezte, hogy igazából háziversenyről volt szó: az Observer Kft. tulajdonosa ugyanis a Győri Tibor, a Fidesz korábbi jogtanácsosa birtokában lévő Nézőpont Csoport Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek