Euróban és dollárban adóznak a vállalkozók Szécsényben

A településen azt mondják, ők csak átvették az adóhatóság kezdeményezését.

Dollárban és euróban is fizetik a helyi adókat a Nógrád megyei Szécsény vállalkozói – értesült az ATV Híradója. Tavaly novemberben jelent meg a kormányrendelet, amely lehetővé tette, hogy a vállalkozások devizában, többek között dollárban és euróban is fizethessék adóikat. A szabály az önkormányzatokra is érvényes, és Szécsényben élnek is vele.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Szécsény polgármestere, Stayer László szerint ennek az a nagy előnye, hogy a vállalkozó számára nincsen tranzakciós költség, és ha a vállalkozásnak van devizája, akkor így is tudja hasznosítani. A híradónak nyilatkozó helyi vállalkozók üdvözlik a lehetőséget, hiszen Szlovákia közelsége miatt sok a külföldi vásárlójuk, aki euróban fizet.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek