Ötöst ígért a tanár a diákoknak, ha megverik a társukat

Az eset hétfőn történt Mezőcsáton.

Egy 12 éves fiúra, Váradi Lorenzóra uszította a többi gyereket egy tornanatanár Mezőcsáton; húsz gyerek élt a lehetőséggel, ütötték, rúgták társukat, a tanár pedig nézte, sőt nem csak nézte, hanem – mint kiderült – kezdeményezője is volt – derült ki a megdöbbentő esetet feldolgozó RTL Híradó riportjából.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az eset még hétfőn történt, s az iskolai erőszak áldozata maga mondta el, mi történt vele. Váradi Csaba Sándor, a fiú apja szerint a tanár mindezek után megkörnyékezte őket, hogy „vonják vissza a feljelentést, és intézzék el máshogy” az ügyet. Az apa ezt nem tette meg, mert szerinte más pedagógusnak is tanulnia kell az esetből.

A Mezőkövesdi Tankerületi Központ az RTL Híradónak írásban válaszolt. Az írták, „elítélik az erőszak minden formáját, az intézményben belső vizsgálatot tartottak, és munkáltatóként megtették a szükséges intézkedéseket". A televízió úgy tudja, a tanár szerda óta nem tartotta meg az óráit az iskolában.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek