Nem létező tűzifát hirdettek, 11 millió forintot csaltak ki vele

A Soproni Járási Ügyészség két személlyel szemben 68 rendbeli minősített csalás miatt, egy férfival szemben pénzmosás miatt emelt vádat.

A vádirat szerint egy pécsi illetőségű nő és a társa a 2020 októbere és 2021 májusa közötti hét hónapban internetes hirdetéseken keresztül kínáltak a piaci árnál jóval alacsonyabb áron, házhoz szállítással tűzifát. A hirdetésre jelentkezők közül 68 sértettől összesen 11.469.000 forintot csaltak ki, majd az utalásokat követően elérhetetlenné váltak a sértettek számára - áll a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség tájékoztatójában.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A harmadik személy a sértettek megtévesztésében ugyan nem vett részt, de bankszámlát bocsátott a nő rendelkezésére a csalásokból eredő összegek fogadására, majd az arra érkező összegeket átadta a nőnek.

A csalásokat elkövető, büntetett előéletű két vádlottal szemben az ügyészség a vádiratban – egyebek mellett – végrehajtandó szabadságvesztés, míg a pénzmosást megvalósító férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek