Emlékeznek még azokra a fa tartókra, amik a Széchenyi téren, a posta előtt voltak kihelyezve? Ezek tartalmazták a soproni kulturális események, a Pro Kultúra és a színház programplakátjait. Nos, ezeknek a tartóknak egy ideje nyoma veszett, helyettük kikerült egy darab, sokkal kevésbé ízléses, a környezetbe abszolút nem illeszkedő hirdetőtábla, melyen eleinte a Pro Kultúra egy áprilisi rendezvényét promózták. Most viszont valami más van rajta. Egészen más.
A hirdetőtábla alján található Publimont logóból már sejthető volt, hogy ez fog történni, itt is megjelent a 97%. Mármint az a kormányzati hirdetés, ami a 9,7 millió magyar 13%-ának a 97%-ára mondja azt, hogy "a magyarok". Ez nagyjából 1,26 millió ember. Szóval ez a nemzeti konzultációs plakát fogadja már a Magyar Posta épületéből, vagy a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumból kilépőket is. De természetesen nem csak itt, hiszen most egész Magyarországot ezzel árasztották el milliárdokért.
Kormányzati kommunikáció a buszmegállókban
2020.
October
06.
14:06
A Pozsonyi úton több buszmegálló is új, fedett buszvárót kapott, szintén Publimont logóval. Ha egyáltalán felmerült a kérdés, hogy milyen hirdetések kerültek ki ide elsőként, akkor megsúgom, a válasz: 97%.
