Hontalan embercsepész, huszonöt menekült egy éjszaka alatt

Két fogása is volt a rendőrségnek az M1-esen.

A rendőrök július 2-án 23 óra körül állítottak meg egy magyar kisbuszt az M1-es autópályán, Győr külterületén. A kisbuszt egy magyar férfi vezette. A járműben vele utazott még szintén magyar társa, valamint tizenegy külföldi is, akik szír állampolgárnak vallották magukat, de magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Az egyenruhások valamennyiüket előállították, elszámoltatásuk megkezdődött. A két magyar állampolgárt embercsempészés gyanújával hallgatták ki a rendőrök - tették ki a hírt a rendőrség honlapjára csütörtökön éjjel. Néhány órával később, péntek hajnalban újabb fogásról számolt be a police.hu. Újabb embercsepészt kaptak el, megint Győrnél, ezúttal tizennégy menekült ült egy osztrák hontalan autójában. (Az illetőnek nincs állampolgársága.) A rendőrök - négy megyére kiterjedő akció keretében - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály információi alapján ellenőriztek egy osztrák honosságú gépkocsit július 3-án 4 óra 35 perckor. Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr térségében megállított járműben az osztrák hontalan státuszú sofőrön kívül, további 14, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A gépkocsi utasai magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a rendőrök a sofőrrel együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket.

A rendőrök az elfogott menekülteket - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőr elszámoltatása folyamatban van.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek