Február 16-án nézze az eget, hogy jön-e az aszteroida

Egy hatalmas, kilométernyi széles aszteroidát tart szemmel a NASA: földközeli objektumnak minősítettek, és potenciális veszélyt jelent.

Napokon belül megközelítheti a Földet a 199145 (2005 YY128) elnevezésű aszteroida, amelyet a NASA szakemberei földközeli objektumként tartanak számon, és potenciális veszélyt jelent. A tudósok becslése szerint az aszteroida több mint egy kilométer széles lehet.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az égitest február 16-án körülbelül 3,5 millió kilométerre közelítheti meg a Földet, és a bolygó pályájára is beléphet. Egyelőre a NASA szakemberei sem tudják megítélni, hogy az aszteroida behatolhat-e a Föld légkörébe, és ha igen, akkor mekkora károkat okozhat.

A NASA szerint a 25 méternél kisebb átmérőjű aszteroidák nagy valószínűséggel elégnek, amikor belépnek a Föld légkörébe, így a Földön legfeljebb minimális kárt okoznak. A mostani aszteroida viszont ennél sokkal-sokkal nagyobb, emiatt jelenthet veszélyt – írja a Daily Star nyomán az Index .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek