Az Index információi szerint lemond Pataki András a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkári posztjáról. Az okok összefügghetnek azzal, hogy szűkültek a kultúra anyagi lehetőségei.
A közéleti szerepet vállaló Pataki András rendezőt utolérték a portál munkatársai telefonon, és a távozásáról érdeklődtek, de csak annyit mondott, hogy a témában nem tud nyilatkozni.
Pataki András Jászai Mari-díjas rendező, dramaturg, kulturális menedzser, díszlet- és jelmeztervező, színigazgató. Első diplomáját a Győri Hittudományi Főiskolán szerezte 1996-ban. A Pécsi Tudományegyetemen okleveles felnőttképzési és kulturális menedzser, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen színházi rendező diplomát szerzett.
A soproniak jól ismerhetik, legalábbis azok, akiket érdekel a kultúra, hiszen 2012-től a Soproni Petőfi Színház igazgatója volt és éveken át vezette a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.-t is.
