A pápai Nagytemplomban gyújtogatás miatt változtattak a nyitvatartáson, adtak hírt a helyi hírportálok. Az ügyben felhívtuk Mail József apát-plébánost, aki elmesélte, az eset február 19-én, vasárnap délután történt.
A 43 éves nő bement a templomba, és felgyújtotta két mellékoltár díszeit - virágokat, gyertyatartókat, terítőket –,előbb az oltárokon, majd a padlón. Meleg Máté káplán a templomba lépve lángokat és mindent elárasztó füstöt látott, s egyből értesítette a hatóságokat, akik nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Mint megtudtuk, a nő, aki ellen garázdaság miatt indult büntetőeljárás a Pápai Rendőrkapitányságon, a tűz után is visszament a templomba. Nem menekült el. Amíg a lánglovagok dolgoztak, addig a Fő téren tartózkodott.
A tűzoltók eloltották a tüzet és a füstöt is megszüntették, hogy meg lehessen tartani a 18 órai szentmisét. A rendőrök az elkövetőt elvitték kihallgatásra, majd kiengedték. Másnap ismét megjelent az asszony a templomnál azon szándékkal, hogy ördögöt űzzön.
Amíg a templom biztonsága nem garantált, addig nem merem nyitva tartani. Voltak már eddig is különféle attrocitások: hajléktalanok befeküdtek a padokba aludni, ott ettek-ittak, részegeskedtek és bepiszkítottak, ellopták a mécseseket. De ilyen, hogy valaki tüzet gyújtott volna, még nem
– osztotta meg lapunkkal Mail József, aki ezért kénytelen volt azon rendelkezést meghozni, hogy a délelőtti – 9-12 órai – takarításon, illetve a szentmisék idején kívül zárva tartják a templomot.A szentmisék minden nap 18 órakor, valamint pénteken 7:30-kor, és vasárnap 9 és 11 órakor vannak. A misék előtt fél órával nyitják ki, utána pedig bezárják a templomot. Az állandó felügyelethez pénz és emberek kellenek, s erre viszonylag nehéz találni munkavállalót, tette hozzá az apát-plébános. Tehát addig a turisták számára is kevesebb idő van látogatni.
Az 1795-ben felszentelt, a város és az ország egyik építészeti remekművének számító templom évek óta felújításra vár.
Ennek kapcsán Mail József apát-plébános elmondta, jelenleg készülnek az engedélyezési tervek, több felmérés alapján. Korábban többször fel is voltak állványozva a templom bizonyos részei. A kormány és a Veszprémi Főegyházmegye által biztosított 1,2 milliárd forint a két torony teljes belső-külső rendbetételét fedezi. A kivitelezés leghamarabb ősszel kezdődhet el.
