Hszi Csin-ping maradt a kínai elnök

Ezáltal Mao Ce-tung óta az ország legjelentősebb vezetője.

Egyhangúlag megszavazta a kínai parlament, vagyis az Országos Népi Kongresszus (NPC) csaknem 3000 képviselője azt, hogy ismét, harmadszorra is Hszi Csin-ping legyen a kínai elnök, írja a Telex a Reuters-re hivatkozva. A posztra nem volt másik jelölt. A kínai elnök ezzel rekordot döntött, és Mao Ce-tung óta az ország leghatalmasabb vezetője.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szavazás körülbelül egy óráig tartott, az elektronikus számlálás pedig körülbelül 15 percig.

Hszi újabb mandátuma előtt azóta volt tiszta a terep, hogy 2018-ban megszüntette az elnöki mandátumokra vonatkozó korlátozásokat. Egyébként már tavaly októberben megszilárdította a hatalmát, amikor újabb öt évre megerősítették a posztját a hatalmon lévő Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának főtitkáraként.

Mint írják, a következő két napban a Hszi által jóváhagyott tisztviselőket nevezik ki a kabinet vezető tisztségeinek betöltésére. Hszit a párt korábban már újraválasztotta központi katonai bizottságának elnökévé is, és megkezdte harmadik ötéves ciklusát a kínai fegyveres erők főparancsnokaként.

Kínának a közeljövőben számos kihívással kell szembenéznie, ide értve a három éve tartó szigorú Covid-lezárások által megcsappant gazdaságot és a Nyugattal fennálló kapcsolatok romlását.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek