Ismét közösen álltak ki a soproni pedagógusok

Az oktatás helyzete hónapok óta forró téma a magyar közéletben. A kormányzat által beterjesztett javaslatokat számos pedagógus, illetve őket képviselő szervezet kritizálja. Sopronban pénteken is csatlakoztak az országos sztrájkfelhíváshoz.

Sopronban március 15-én, szerdán este fáklyás demonstrációt tartottak a Belvárosban a Sopron és környéke Pedagógus-összefogás tagjai közel négyszáz résztvevővel, pénteken pedig több iskolából csatlakoztak tanárok az országos sztrájkfelhíváshoz. A Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, valamint a Széchenyi István Gimnázium tanárai álltak bele ebbe a legnagyobb számban; ők aznapi első órájukat nem tartották meg. Reggel 8 előtt egy közös fotóra gyűltek össze a Széchenyi téren, hogy ezzel is kifejezzék összetartásukat és együttműködésüket. Előkerült a kockás zászló is, ami a tiltakozások egyik szimbóluma.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A pedagógusok remélik, hogy tiltakozásaikkal előbb vagy utóbb célt érnek: a kormányzat felfigyel követeléseikre, és az oktatás átalakítását velük érdemben együttműködve kezdi el – figyelembe véve a pedagógusok és a gyerekek hosszú távú érdekeit.

Pedagógus összefogás Sopronban.
Enyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek