Még tovább hosszabbítaná a kormány a rendeleti kormányzást

A május végéig érvényben lévő veszélyhelyzet újabb 180 nappal hosszabbodhat meg.

Az orosz–ukrán háború miatti veszélyhelyzet jelenleg május végéig van érvényben, ezt hosszabbítaná meg a kormány a maximális 180 nappal. Ha a parlament elfogadja a beterjesztést, úgy gyakorlatilag egész 2023-ban lehetőség lesz a rendeleti kormányzásra – írja az Index .

A kormány ismét a parlament elé terjeszti az orosz–ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását, az erről szóló tervezet szerint a törvénymódosítás elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata kell.

A vészhelyzetre vonatkozó jogszabályt legutóbb november elsején hosszabbították meg, akkor még „csak” 30 napra. Ám ezzel egy időben elfogadták azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a vészhelyzetet egymás után többször meghosszabbíthassák, alkalmanként maximum 180 nappal.

A javaslat célja, hogy az Országgyűlés az Alaptörvény 51. cikk (3) bekezdése alapján ismételten felhatalmazza a Kormányt, hogy a veszélyhelyzetet további 180 nappal meghosszabbíthassa. Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa, valamint ezek magyarországi – különösen menekültügyi, gazdasági és energetikai – következményei az elmúlt időszakban továbbra sem változtak, emiatt indokolt a különleges jogrend fenntartása – áll a kormány hivatalos honlapján lévő indokolásban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek