Figyelmeztetés mindenkinek: ismét jönnek a porviharok

Ismét viharos szélre és porviharokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A meteorológiai szolgálat pénteken Facebook-oldalán azt írta, ismét nagy területen várható viharos, erősen viharos szél. A csapadék átvonulása után, kiemelten a Dunántúlon, annak is az északi felén kell a legerősebb széllökésekre számítani.

Hozzátették: hétfőn a reggeli, délelőtti óráktól kezdve fokozatos szélerősödés várható, és a déli, kora délutáni órákra el is éri maximumát az északnyugati szél. Nagy területen valószínű viharos, 60 kilométer/óránál erősebb szél, de a 70-80 kilométer/órás széllökésre is fel kell készülni még síkvidéken is. Ennél nagyobb szélsebességre a hegyvidéki területeken kell számítani, ott akár a 90-100 kilométer/órát is elérhetik, akár meg is haladhatják a széllökések. Az esti óráktól kissé mérséklődik a légmozgás, de még így is nagy területen lesz élénk, erős a szél.

Jelezték: kedden ugyan már veszít erejéből a szél, de továbbra is nagy területen kell erős, viharos széllökésekre számítani.

Felhívták a figyelmet arra: ugyan a szelet csapadékhullás előzi meg, de lehetnek olyan területek, ahol ez elmarad vagy csak kevés eső esik, így ismét kialakulhatnak lokális porviharok. Emiatt kérik a közlekedőket, hogy mindig a forgalmi, időjárási és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek