Magyarországot nem hívták meg a demokráciacsúcsra

Az eseményen résztvevő 121 külföldi partnert a kormányuknak a demokratikus elvek előmozdítása melletti elkötelezettsége alapján hívták meg.

Ezúttal is hiányzik az Egyesült Államok által idén másodszor megszervezett demokráciacsúcs meghívottjainak listájáról Törökország és Magyarország – írja a Népszava .

A Biden-adminisztráció 121 ország vezetőit várja a március 28–30. közötti, személyes és virtuális eseményeket is magába foglaló tanácskozásra, amelyen a tekintélyuralmi rendszerek elleni küzdelemről, a korrupció elleni harcról és az emberi jogok támogatásáról lesz szó.

Magyarország távoltartásának az okáról a lap kérdéseket küldött az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének, amely megerősítette, hogy a Fehér Ház nem hívta meg Magyarország kormányát a március végén tartandó demokrácia-csúcstalálkozóra.

A nagykövetség szóvivője elmondta, hogy az eseményen résztvevő 121 külföldi partnert a kormányuknak a demokratikus elvek előmozdítása melletti elkötelezettsége alapján hívták meg. Hozzátette, Magyarország kormánya aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem kapott meghívást a csúcstalálkozóra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek