Százezernyi orosz halt meg a háborúban, rengetegen az alkohol miatt

De ott vannak még a fegyverbalesetekből, karambolokból, fagyásból és kihűlésből eredő halálesetek is.

A brit védelmi minisztérium legfrissebb összefoglalója szerint az orosz csapatok a háború kitörése óta körülbelül 200 ezer embert veszthettek, de a halottak egy kisebb, ám jelentősnek mondható része nem harctéri sebesülés miatt vesztette életét – olvasható a hvg.hu cikkében.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A minisztériumi összefoglalóban az áll, hogy egy orosz Telegram-csatorna március 27-én arról számolt be, hogy az Ukrajnában lévő orosz csapatok körében elég jelentős számban regisztrálnak baleseteket, bűntetteket és haláleseteket az alkoholfogyasztás következményeként.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek