Alig múltak 14 évesek, amikor Sopronban raboltak a fiatalok

Vádat emelt az ügyészség két 14 éves és egy 15 éves fiatal ellen, akik háromezer forintot raboltak el iskolatársuktól Sopronban.

A vádirat szerint a két 14 éves és a 15 éves fiatal 2022 augusztusában, Sopronban az utcán látták meg egyik iskolatársukat, és elhatározták, hogy pénzt szereznek tőle.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Követni kezdték a sértettet, majd megszólították, és háromezer forintot kértek tőle. A sértett először nem adott nekik pénzt, kérte őket, hogy ne kövessék. A fiúk ennek ellenére továbbra is mentek utána, és most már emelt hangon, ingerülten követelték, hogy a sértett adjon nekik pénzt, és már veréssel is fenyegették, ha nem kapnak.

A sértett, aki attól félt, hogy megverik a terheltek, végül a fenyegetések hatására a kért összeget átadta a fiúknak.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő fiatalok ellen csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat. A bűncselekmények büntetési tétele tíz évig terjedő szabadságvesztés - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Az ügyben a nyomozást a Soproni Rendőrkapitányság munkatársai végezték el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek